Mucsai Köpedelem
Bevezető
(részlet)
Gyönyörű, madárcsicsergéssel megzenésített nyári reggel volt odakünn a mi kis tanyánkon. Éppen csak kikászálódtam az ágyból és félig csukott szemmel kivergődtem az árnyékos, hűs szellővel frissített teraszra, mikor megéreztem Pumpócska gyengéd száját az arcomon. Rögtön ezután pedig a koránt sem annyira gyengéden simogató kezecskéjét a szőrös mellkakasomon. Alaposan elkezdett matatni a pólóm alatt és tudtam, hogy gyorsan tennem kell valamit, ha végül én szeretnék majd a helyzet magaslatán lenni. Válaszul megmarkoltam a hatalmas és szépségesen gömbölyű popsiját, s amikor felnyögött, még egy nagyot oda is csaptam rá. Pedig mindenki elhiheti nekem, hogy nemigen merészelek ujjat húzni vele. Legfeljebb régit.
- Gyere Pupák! Főztem kávét, készítettem neked tejeskávét. Ott van az asztalon! - búgta kedvesen, én pedig leültem az egyik kosárszékbe és igyekeztem magamhoz térni. - Szép lassan próbáld kinyitni a szemedet! Ne erőltesd! - mondta, mintha csak a gondolataimban olvasna, de az teljes képtelenség volt ott és abban a pillanatban. - A gondolkodást se! - tette még hozzá biztos, ami biztos, de ettől végképp nem kellett félnie.
A fejem teljesen üres volt és ha Pumpócska megkopogtatja, csak halkan kongott volna, mint egy érett görögdinnye és egyetlen gondolat sem jön elő belőle. Ahogy visszaemlékeztem, sohasem kérdezte meg tőlem az okát, de tényleg így volt. Egészen azóta, hogy a fejem lágya valamikor nagyon régen és szerencsésen benőtt.
Rágyújtottam a kedvenc szivarkámra és miközben belekortyoltam a tejeskávémba, nyakig merültem az emlékeimben...
...
Itt kezdődött minden egy verőfényes szeptember végi napon. Közel két évvel ezelőtt éppen a lepotyogott mandulát és diót szedegettem össze, amikor megszólalt a telefonom. Nem néztem meg a telefonszámot, mert igazából hívást sem vártam. Először azt hittem, hogy külföldről keresnek. Olyan furcsa volt a beszéde az embernek, mint aki már rég használta az anyanyelvét. Röviden beszéltünk, ő meglehetősen nehezen formálta a szavakat és ritkán sikerült helyes sorrendbe raknia őket. Annyit értettem meg az egészből, hogy másnap mindenképpen jelenjek meg nála, ha érdekel a munka, amire jelentkeztem. Olyan szigorúan parancsolt rám, hogy a beszélgetés végén a telefont már vigyázzállásban nyomtam ki a kert közepén. Amilyen érzékeny és jólelkű vagyok, azt érezhettem meg, hogy a balsors vélhetően már nagyon régen tépi a nehézkesen makogó szerencsétlen embert. Miközben egy újabb szem manduláért hajoltam le, az futott át a fejemen, hogy, ha mindez így van, vélhetően tőlem reméli, hogy víg esztendőt hozzak rá.
- Talán nem is egyet! - csillant fel a szemem és akkor még el sem tudtam képzelni, hogy a költő, a jobboldali látószerve nélkül is milyen tisztán és élesen látta a jövőt.
Amikor hazaértem a gyűjtögetésből, Pumpócska segítségével próbáltam beazonosítani az illetőt, hiszen ő küldözgette el az önéletrajzomat több helyre. A telefonszámból hamar kiderült, hogy a Koca Sped-től hívtak.
- Folyamatosan fejlődő cég! Ez nagyon jó hír! - olvasott a sorok között és örvendezett közben Pumpócska. - Nagyon beindulhatott a növekedésük! Annyira megnőtt a forgalmuk, hogy nem győzik a munkát! Éppen ezért jössz nekik most kapóra a komoly végzettségeddel, a hosszú szakmai tapasztalatoddal. És persze az angol nyelvtudásoddal! - lelkendezett az álomszép nő édesen.
- Nyolcvan szavas mindössze! - próbáltam őszinte lenni, de nem tudtam elbizonytalanítani.
- Pont elég! Csak azokat a szavakat ismered, amikre a munkához van szükséged! Minek több?
- Ez mondjuk, igaz! - ismertem el.
Fogalmam sem volt, hogy létezik-e szerencsésebb ember nálam. Melyik férfi az, aki többet akarhat az élettől egy gyönyörű, okos és bölcs nőnél.
- Mi a fő profiljuk? - érdeklődtem.
- Sertésfuvarozás és faszállítás! - nézett utána és idézte szó szerint az álláshirdetést.
- Faszállítás!? Az kemény meló! - ámultam el kissé ijedten.
Eszembe jutottak azok a nagyon kedves nőismerőseim, akik ezt a nehéz és nem mindig hálás szakmát választották valamikor régen. Nem volt lehetőségem ennél jobban belemélyedni a hajdani szakmai gyakorlatok emlékébe, mert miközben ráerősített a véleményemre, Pumpócska igen mélyen és megnyugtatóan nézett a szemembe.
- Bizony, Pupák! Nagyon kemény! Szerencsére neked csak a sertések fuvarozását kell szervezned! A többire már megvannak az embereik.
- Hála Istennek! - könnyebbültem meg rögtön. - Valószínűleg hölgyek! - találgattam jobb híján.
- Valószínűleg! De persze, ki tudhatja ezt biztosan mostanság! - zárta le a témát komoly arccal.
- A telefonban nem részletezte ennyire a munkát. Várja, hogy bemenjek hozzá.
- És mondott valami érdekeset? - kérdezte a gyönyörű nő.
Közben a ruhásszekrényben kezdett el pakolászni. Vagy kotorászni.
- Végig nagyon érdekes volt, amit mondott - válaszoltam.
- Miért, miről beszélt?
- Ha igazán őszinte vagyok, nem sokat értettem belőle. Olyan érzésem volt egész végig, mintha Montrealból hívtak volna. Vagy messzebbről. Annyira távolinak tűnt a kiejtése. Sokáig élhetett odakünn! Nagyon sok nyelven beszélhet anyanyelvi szinten, mert érezhetően és folyamatosan keverte őket. Talán nyelvész lehet az eredeti szakmája. Afféle tudós és professzor.
- Erős akcentusa volt?
- Igen! De nem egészen így mondanám. Rendkívül érdekes és furcsa keveréke volt az akcentusnak, a mekegésnek és a zagyvaságnak. És volt még valami, amit ilyen rövid idő és egyetlen beszélgetés alatt még nekem sem sikerült megállapítanom, hogy egészen pontosan micsoda. Minél inkább ki akarta magát fejezni, annál kevésbé sikerült. Tisztára olyan volt, mint aki nem találja közben a szókincsét. Vagy nincs is neki. Lehetséges, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor éppen nem figyelt oda, ellopták tőle. Tudod, hogy megy ez manapság! - találgattam.
- Elképzelhető, hogy bolgáros volt a kiejtése?
- Mint a kertészeknek?
- Igen!
- Nem. Én inkább franciára tippelek, annyira hosszan és olyan erősen rágta a szavakat. Mint egy igazi ínyenc. Csak a végén, mintha nem bírta volna lenyelni, ezért inkább kiköpte őket. Miért?
- Mert a neve alapján valószínűleg bolgár. A hirdetés szerint Gvorovnak hívják és lehet, hogy még csak töri a gyönyörű, de nehéz nyelvünket.
- Igen! Mintha diót tört volna egy túlságosan kicsi kalapáccsal, hogy csak ritkán sikerüljön neki. Az elejétől úgy éreztem, hogy vagy a nyelve vagy a fogai lehettek útban, a szájában és azért ment neki ennyire nehezen a beszéd.
- De, azért elmégy hozzá? - kerekedett el Pumpócska két álomszép, zöld szeme kíváncsian.
- Igen, Baba! Arra az elhatározásra jutottam, hogy holnap, a megbeszélt időpontban meglátogatom.
- Akkor itt egy nadrág, ami már nagyon régóta nem volt rajtad és egy cipő is, ami szintén. Ugye tudod, hogy nem mehetsz rövid gátyóban és mezítláb? Ha úgy döntöttél, hogy végül megjelensz, akkor ki kell nézned valahogy!
Talán az egy szuszra kapott információ lehetett túl sok vagy a rám váró másnap kihívása túl nagy, mert hirtelen bandzsítani kezdtem.
- Jól nézek így ki? - kérdeztem meg azonnal, mire kaptam egy puszit.
- Igen. Csak még gyakorolnod kell kicsit. Este pedig elmondok neked egy-két dolgot, hogy mire kell majd nagyon odafigyelned a megbeszélés közben. A felvételi beszélgetés egy komoly dolog, nem véletlenül hívják sok helyen állásinterjúnak. Rendben?
Mivel nem voltam abban a helyzetben, hogy nemet mondjak, mondtam inkább egy igent. Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy belenézett a szeretett nő szemébe és az olyan sok mindent ígért neki. Pont ez történt velem is és nem bántam meg.
Másnap időben megjelentem Gvorov sufnijában, de erről részletesebben majd később. A rákövetkező hétfőn, október legelső munkanapján pedig munkába is álltam a Koca Spednél.