Mucsai Köpedelem

• 

A kizárásos módszer

(részlet)

 

És most következzen egy frissen megtalált részlet arról a bizonyos napról, amikor Vidor megérkezett. Gvorov első látásra szeretett bele, nekem pedig első ránézésre ugrott be egy régi, jól bevált módszerem.

...

 

Gvorov észre sem vette, hogy kis híján fellökte a jövevényt. Mindkét szeme és a szája széle is felcsillant, amikor megpillantotta. Ezt hívhatják úgy, hogy első látásra. Nyálcsorgatós étvágyra gerjedés egész biztosan és talán egy picit más is. Már ott és akkor, csak akkor még nem tudhattam, hogy egész pontosan mi. Én pedig azonnal megértettem, milyen hatalmas reményeket fűz hozzá. Azt viszont még csak nem is sejthettem, hogy mennyire gyengéd és kölcsönös érzelmekkel.

- Tehát Gvorov fontos szerepet szán neki! - döbbentem rá és azonnal jött a ráerősítés.

- Ő ityty Vigy orr! - szólalt meg Gvorov köszönés helyett, - Ő jesz asz új ember, hotyty ha bevá jikk! - én meg elcsodálkoztam, hogy ezt feltételezi.

Bár cseppet sem volt szép látvány, muszáj volt a jövevényre pillantanom, hogy akkor most Gvorov, vajon a fejének a fültől-fülig érő vagy a lefelé lógó, középső részére gondol-e. Első pillantásra lehetetlen volt ezt megállapítani. Úgy voltam vele, hogyha marad, bőven lesz elég időm, hogy rájöjjek. Ha pedig nem marad, legfeljebb eggyel több mucsai rejtéllyel állok szemben. Vagy ülök. Aztán hirtelen meggondoltam magam. Az jutott eszembe, hogy inkább elibe megyek a dolognak és önállóan, segítség nélkül megfejtem.

- Az eddig még mindig jól bevált kizárásos módszert fogom alkalmazni! - határoztam el, mert sosem voltam híve az időhúzásnak.

Mivel az mindig gyors és biztos eredményt hozott ezidáig, tudni akartam, működik-e még. Pontosan emlékeztem a legutolsó, azaz a legelső mucsai esetre, ami a Koca Sped előző céges telephelyén, a Használt Gumióvszer Javító Műhely feletti irodában történt meg velem. Mivel a módszer ott sem okozott csalódást, nyugodtan a magaménak tekinthettem.

A szokásos módon, egy szempillantás alatt kalandoztak el a gondolataim, de tényleg csak egy pillanatra. Ez nálam szinte mindig a hétköznapi, mégis megunhatatlan időutazást jelenti. Most is ez történt.

 

Azon a nevezetes napon Gvorov és Téboly is korábban ment haza, mert mindkettőnek halaszthatatlan dolga akadt. Más választásuk nem lévén, az egyedüli és persze a legmegbízhatóbb kezüknél lévőre, rám bízták az iroda munkaidő végén történő bezárásának bonyolult és felelősségteljes műveletét. Ez volt a bennem való feltétel nélküli, maradéktalan bizalmuk első csalhatatlan és számomra olyan jóleső jele. Ehhez még az egyetlen kulcsot is odaadták. Miközben átvettem tőle, Gvorov roppant szigorúan nézett a szemembe és részletesen elmagyarázta a teendőket.

- Hurka! Jój figyejj és hotyty ha kejj, írjáje miny gyenyty!

- Figyelek! - néztem rá nem csak komolyan, de kissé elérzékenyülve.

Azt éreztem, hogy végre egy igazán fontos dologgal kapcsolatban fordul hozzám és nem tévedtem.

- A Bibi nyekk és nyekem, nyaty tytyony fonyny tyoss gyójgunyk vanyny. Minygyá ejj megyünyk és nyekk egygy kee majgy beszár nyogygy asz iro gyátyty! Mekk értyetyty egygy?

- Igen! - biztosítottam róla büszkén és meghatottan csillogó szemekkel.

Azt éreztem, hogy oly hosszú idő után végre mellém állt a szerencse és nemsokára a Koca Sped nélkülözhetetlen embere leszek. Erről korábban álmodni sem mertem volna. Rögtön fantáziálni kezdtem, pedig nem volt erotikus kicsengése a mondanivalójának.

- Nemsokára a Koca Sped nélkülözhetetlen embere leszek! Gvorov sem jár rosszul, mert ő lesz az első kétjobbkezes főnök a világon, ha a céges ranglétrán utolérem a Bibit! Sőt! Háromjobbkezes, ha a Hurka a sajátját is beleszámítja majd! - aztán abbahagytam, mert muszáj volt Gvorovra figyelnem.

- Nyatytyony figyejj, merty nyem a karom, hotyty szégyenyty hoszá rám, hotyty mekk kora hüjétyty ajkaj maszokk! - vágott bele a váratlan feladat és a teendők ismertetésébe.

Látszott a szokatlanul komor arcán, hogy nincs más választása és csak jobb híján. Mivel az első perctől kezdve és nagyon kedveltem Gvorovot, erősen koncentráltam. Nem szerettem volna, hogy teljesen feleslegesen, ráadásul miattam idegeskedjen. A lehető legértelmesebb képet vágtam és csak abban reménykedtem, hogy nem haladja meg a képességeimet, amit hallok. Én már csak ilyen vagyok. De tényleg!

- Figyelek! - próbáltam megnyugtatni és rászegeztem a tekintetemet.

- A munyka igyő vékény kikapp csósz miny gyenyty! Asz utyány hugyo szó, ahotyty szokk tyáj és kívűj rőő beszá rogygy asz iro gyátyty! Mekk értyetyty egygy?

- Mekk! - vágtam rá hang nélkül és komoly arccal igenlően bólintottam.

Valóban és folyamatosan azt éreztem, hogy nem csak minden szavát, de a mondanivalóját, annak súlyát és magát a feladatot is tökéletesen értem. Természetesen abban sem kételkedtem, hogy ez a különleges szellemi képességeimnek, a páratlan kreativitásomnak, az elképesztő szorgalmamnak, a végtelen és feltétel nélküli odaadásomnak, az embert próbáló feladatok megoldása iránti végtelen alázatomnak, a kihívásokkal szembeni teljes nyitottságomnak és persze Gvorov jóleső bizalmának és vakmerően bátor bátorításának volt köszönhető.
Valóban így volt. A hihetetlen szorgalmam és kitartásom gyümölcse érett be és tudtam, hogy készülhetek a szüretre. Mindezeken felül ott volt még az a döbbenetesen elképesztő dolog, amire a megfelelő szavakat sem találtam. Röpke másfél év alatt sikerült megtanulnom azt a nyelvet, amit az egész világon mindössze egyetlen ember beszélt felsőfokon és csupán néhány értett meg. Ráadásul néhány szót már én is hibátlanul és teljesen folyékonyan mondtam ki magamban. A kiejtésemre pedig, maga Gvorov is büszke lett volna.

Nagyon meghatódtam, mint ezidáig mindig, ha erre komoly okom volt és miközben jólesően járt át a szívemet és a lelkemet is melengető érzés, minden erőmmel próbáltam azt magamban tartani. Aztán valószínűleg túlcsordulhatott, mert csak nem bírtam ki szó nélkül és annyit tettem még hozzá immár hangosan, hogy:

- Pontosan azt fogom csinálni, amit mondasz! - néztem mélyen most én az ő egyhelyben forgó szemeibe, mire iszonyúan elkezdett bandzsítani. - És természetesen pontosan úgy! - biztosítottam róla, mire elfordította a fejét és most ő nem bírt megszólalni.

Mivel nem akartam túlzásba vinni a fogadkozást, inkább abbahagytam. Szerettem volna, ha minden szavamat elhiszi és nagyon reméltem, hogy a teendők súlya nem nyomaszt majd annyira, hogy elfelejtsek hugyozni a hazaindulás előtt.

 

Hihetetlen, de tényleg minden úgy történt, ahogy Gvorov mondta. Mintha csak a jövőbe látott volna. Én csupán annyit tehettem ennek érdekében, hogy lelkiismeretesen és valóban szó szerint hajtottam végre az összes utasítását. Sokat segített ebben, hogy mindenáron a kedvébe szerettem volna járni. 17 óra 00 perckor precízen kikapcsoltam a számítógépemet. Nem szerettem volna az áramot pazarolni, sem a nemtetszését kiváltani. Rögtön ezután ellenőriztem, leállt-e a gépem, majd elindultam a budiba. Kicsit törnöm kellett a fejemet, hogy mi a faszt keresek ott, de amikor megtaláltam, azonnal beugrott. Ráérősen hugyoztam, mert igazából nem kellett és gondolatban ezt a 2-es számú teendőt is precízen kipipáltam. Még arra is odafigyeltem, hogy a pipálós mozdulat véletlenül se tűnjön hanyagnak, csak mert oly könnyedén vettem az akadályt és nem figyelt senki. Ezután következett az elmaradhatatlan kézmosás, pedig Gvorov, önmagából kiindulva ilyesmit nem is kért tőlem. Úgy voltam vele, hogy meglepem azzal, hogy kicsit túlteljesítek. Ahogy a hátizsákom, a szívem is könnyű volt már, hiszen egy kihívásokkal teli nap végére tehettem pontot, ha az utolsó feladatomat jól teljesítem. Az iroda kívülről történő bezárása maradt hátra. Izgatottan és ettől talán kipirult arccal szorítottam két ujjam közé a kulcsot és hazafelé indultam. Amint kiléptem az ajtón, rögtön be is csuktam azt magam után, hogy el ne felejtsem. Kivételesen nem fordítottam neki udvariatlanul hátat. Már csak azért sem, mert most következett Gvorov utasításának legutolsó, mégis legfontosabb része. A főnöki elvárás és emiatt a tét is nagy volt, mégsem remegett a kezem. A két ujjam ugyan ösztönösen sokkal erősebben szorította a kulcs nyakát a szokásosnál, de csak addig, amíg el nem fordítottam a zárban. Óvatosan és csak annyira, hogy megnyugtatóan kattanjon egyet. Elégedetten és tagadhatatlanul büszkén lazítottam el a két fojtogatót és megállapítottam, hogy a hidegvéremnek köszönhetően egyik sem izzad. A kulcsot pedig a nadrágzsebemben helyeztem biztonságba. Méghozzá és szó szerint a legnagyobba, mert az időközben elővett slusszkulcsom helyére tettem. Amikor beültem a kocsiba, muszáj volt rágyújtanom. Jókedvűen indultam haza és kivételesen alig vártam, hogy ismét itt legyek. Látni akartam a Hurka elégedett és a Bibi irigységtől sárga arcát. De legalább a kevésbé szőrös homlokát, pedig az sem volt szép látvány. Közben még Gvorov hangját is hallottam, ahogy megdicsért.

- Hurka! Kiájty agygy a próbá katyty! - mondta vidáman mosolyogva és ha nem lépek hátra előrelátóan, még a vállamat is megveregette volna, miután a nyakamba ugrott örömében.

Érezhetően nagyon büszke volt mindkettőnkre. Hiszen megajándékozott a bizalmával és nem csalódott bennem. Én meg csak magamban tettem hozzá egy gyors fejszámolás után, hogy:

- Természetesen mind a hetet! Ahogy a magamfajta hétpróbás szokta!

De még nem volt vége, mert a Hurka mindenáron kedveskedni szeretett volna nekem.

- Kinyevesz jekk a Bibi mejjé tyartya jékk jobb keszem nyekk! És kapsz ety kiss zsebpény szetyty is!

- Fizetésemelést?

- I genyny! - bólintott főnökien komoly arccal és ettől lett tökéletes vége a történetnek.
Én meg alig vártam, hogy végre hazaérjek.

 

Rég aludtam éjjel ennyire jól és nyugodtan, de minden okom megvolt rá. Vacsora közben mindent elmeséltem Pumpócskának, mire a gyönyörű nő nem győzött először csak csodálkozva ámulni, utána meg ámuldozva csodálkozni, hogy mi mindenre vagyok képes. A formás keblei dagadtak a büszkeségtől, a szépséges szemei csillogtak az örömtől és legalább ötször megkérdezte, hogy kérek-e még túrógombócot. Vagy hatszor, de annyira belemerültünk a történetbe, hogy csak az utolsónál derült ki, már nem maradt egy se. Adott helyette két puszit, de a jutalmainak még nem volt vége. Úgy érezhette, ezúttal és kivételesen nagyon megérdemlem.

Mindezeken felül reggel, kávézás közben a teraszon derült ki, hogy éjjel is teljesen egy hullámhosszon voltunk.

- Pupák! - nézett rám elégedetten a szépséges szemeivel a Gyönyörű, én meg majdnem felpattantam a kosárszékemből, hogy a szolgálatára siessek. - Ugye tudod, hogy mindketten ugyanazt álmodtuk? - kérdezte és nem sokon múlott, hogy miközben eltátottam a számat, el is piruljak.

- Csak sejtettem, de most már biztos vagyok benne! - biztosítottam róla és csak azt sajnáltam, hogy nem tudom a két szememmel lenézni róla a ruháját, ahogy álmomban is csináltam.

Erre azért lett volna szükség, mert az egyik kezemben a kávés csészém, a másikban meg a cigarettám volt.

- Elmeséled? - kíváncsiskodtam kíváncsian.

- Igen! Mindent pontosan úgy csináltál, ahogy a Hurka mondta! Másnap reggel bementél hozzá és előléptetett! Téboly nagyon mérges volt, mert irigykedett, de kénytelen volt meghajolni a teljesítményed előtt! - mondta végig egy szuszra én meg nagyon büszke voltam rá, hogy még álmában is ennyire tisztán látja a jövőt.

- Tényleg így volt Kicsim! Nagyon igyekeztem, hogy Gvorov tökéletesen elégedett legyen velem, Téboly csúnyán fintorogva irigykedjen, te pedig jókedvűen büszke legyél rám.

- Köszönöm! - mosolygott édesen és elkezdte kitakarítani a teraszt.

- Sok-sok szeretettel és Neked bármit, Te kis Gyönyörűség! - tettem még hozzá magamban.

Pont akkor, amikor az arcom előtt állapodott meg egy formás, gyönyörű segg. Ugyanazt szerettem volna csinálni vele, amit korábbi riválisom, ma már kedves barátom Hancz úr szokott efféle helyzetekben, a hasonlóan gyönyörű gömbölyűségek és gömbölyded gyönyörűségek társaságában. Természetesen talpig úriemberként és persze kiéhezett, makkal álmodó, korgó pocakú vaddisznó módjára. Kifejezetten vadászidény idején és a vadászösztön, valamint a Skorpió jegyében. Szabad stílusban, szabad fogásban, szabad szombaton és a szabad idejében. Az álomszép nő is így gondolhatta, mert folytatta.

- Remélem, hogy Gvorov már erre a hónapra ad fizetésemelést! - nézett optimistán a jövőbe az említett gömbölyűség gazdája.

- Igen! Ebben bízom én is! - néztem rá boldogan és biztos voltam benne.

- Apropó bemenetel! A lényeg, hogy előlegként szabadnapot kaptál mára és itthon maradhatsz pihenni! Megérdemled!

- Persze, hiszen szombat van! - ismertem el.

- Ma?

- Igen!

- Dehogyis, Pupák! Ma még csak péntek van! - kerekedett el mind a két szeme teljesen egyszerre és látszott rajta, hogy neki van igaza.

- Ajajj! Akkor rohannom kell! - jött a sietős gondolat.

- Szívd el nyugodtan a cigidet és idd meg a kávédat! Most már mindegy! - próbált megnyugtatni, de tudtam, hogy nagy baj van.

És hogy teljesen biztos legyek ebben, akkor szólalt meg a telefonom, de nem mertem felvenni. Pedig azt is láttam, hogy ki keres.